DARSAN: BETEKINTÉS

A közöny a szeretet ellensége. Valahogy el kell érnünk, hogy hálásak legyünk. Ez az első lépés. Aztán részvétet éreztek azok iránt, akik semmit sem tudnak az örök lélekről és a lelki dimenzióról. Ha közönyös vagy azokkal szemben, akik segítenek, vagy akik a múltban segítettek nekünk, a mi egónk valóban nagy szerencsétlenség. Azt mondanánk, materialista befolyás. És ha közönyösek vagytok mások szenvedésével és tudatlanságával szemben, akkor nem becsülitek többé a nektárt, amit kaptatok, és ami megmentett az elromlott élettől. 

A lelki élet a szereteten alapuló csodálatos kapcsolatok tudománya.
Ebben a világban az egyik fő gondunk az, hogy alig vannak jó és szeretetteljes emberi kapcsolataink. Ezért is akarunk szabadulni az anyagi létből, s magasabb igazságra törekszünk. Valódi szeretetre és boldogságra vágyunk.

Olyan világba születtünk, ahol nem a tisztelet a kapcsolatok alapja. Az ember csupán szám, ügyfél vagy élvezeti tárgy.
A gyermekek nem adnak szüleik szavára, és a szülők is csak addig tisztelik őket, ameddig elvárható a siker, a karrier. Az idősekkel jóformán senki nem törődik. A nőknek csak addig jut figyelem, amíg szexuálisan vonzóak. A vezetők nem tisztelik választóikat. A kormány nem gondoskodik a polgárokról, és a rendőrség főleg arra szolgál, hogy a gazdagok értékeit védje azokkal szemben, akiknek nincsen semmijük.
És mi mégis azzal próbálkozunk, hogy megértsük, mi az a szeretet, amely lélektől lélekig összeköthet bennünket.

A lelki kapcsolatot a Védák nitja-szambandhának, örök kapcsolatnak nevezik.
Ez az örök kapcsolat olyan, mint ahogy anyánk fia maradunk még azután is, amikor már eltávozott ebből a világból. Érezzük, hogy létezik egyfajta állandóság, pedig előző életeinkben sok-sok anyánk és másfajta kapcsolatunk volt már. Ami ebben a világban történik velünk, az nem örökkévaló. Ahogy George Harrison énekli: mindennek el kell múlnia.

Amikor az örök világgal való kapcsolatot keressük, nem kerülhetjük meg a kérdést, hogy mi a tudatunk és egyéniségünk eredete. Ha nem kapunk választ, igazán nem érthetjük meg, mi történik köröttünk.

Ha valamiből csak egy van, akkor az értéke is egyedülálló. Minden lény egyedülálló és ismételhetetlen. Mint a picinyke kék Mauritius bélyeg, amely hárommillió dollárt ér.

Valami azonban gondot jelent. Önzésünkben túl könnyen képzeljük azt, hogy a másiknak nincs komoly értéke. Ezzel kétségbe vonjuk a magunk értékét is, s lassan elveszítjük önbecsülésünket. Ha nincs senki, akinek azt tudnám mondani, köszönöm, megfagy az élet körülöttem. Ilyenkor az elménk görbe utakon jár, panaszkodunk az egész teremtésre, s végül az önmegsemmisítésbe menekülünk. Nem vesszük észre életünk nagy kincsét, mert nem tanítottak meg arra, hogy tiszteljük az életet, és tiszteljünk másokat.

Sürgetően fontos, hogy pótoljuk ezt a hiányosságot, különben elszalasztjuk emberi létünk nagy esélyét. Olyan könnyű eltaszítani magunktól ezt a lehetőséget, mint lelökni egy poharat az asztalról. Ezért mondják a Védák, az emberi létforma arra való, hogy megtaláljuk az igazságot.

Hiszek benne, hogy az igazság keresése a legcsodálatosabb lehetőség számunkra ebben a világban. Az igazság keresése és az, ha éljük az igazságot, az egész világot egy nagy ünneppé változtatja.

„A nagy lelkek, az odaadó jógík, miután elértek engem, soha többé nem térnek vissza ebbe a szenvedésekkel teli, átmeneti világba, mert abszolút tökéletességhez jutottak." (Bhagavad-gítá 8.15)