PRÁNÁJÁMA CSODÁK ÉS MISZTIKUMOK A KELETI JÓGIK ÉS FAKÍROK TITKOS TUDOMÁNYA ÍRTA: ALEXY E. MAGYAR KÖNYVKIADÓ BUDAPEST, VIlI., KÖLCSEY-UTCA 4.

---

BEVEZETÉS

"Csak egyetlen igazi, törekvésre érdemes cél van: az erkölcsi ideál megvalósítása. T. i. az emberi nyomorúságot enyhíteni s az emberi boldogságot növelni" - mondja Carneri.

Vannak, akik azt tartják, hogy a boldogsághoz vezető utat nem lehet körülírni, a boldogságot nem lehet könyvből megtanulni. Azonban, nemde, minden tudást többé-kevésbé könyvek vagy előadások útján sajátítunk el. S a boldogság és a siker olyan tudomány, mint a logika, aritmetika, geneológia s a többiek. Igen, a boldogság nemes érzete, az önerőnkből kivívott, a sorstól mintegy kierőszakolt siker a legmagasabb, a legszükségesebb tudomány: az élet tudománya, mely nélkül - mint Huxley mondja - állatként, vakon engedelmeskedő rabjai vagyunk a nagy sakk játékosoknak, a ránkható erőknek.

Ha az élet kaleidoszkópját vizsgáljuk, arra a meggyőződésre jutunk, hogy az emberiség továbbfejlődési versenyében az a nép, az a nemzet a legboldogabb, az aratja a legnagyobb sikereket a kultúra és a művelődés terén, amely tudva vagy öntudatlanul a természetben uralkodó erőmértékek törvényeit követi.

Hogy melyek és milyen hatásúak ezek a mindenható erők?... Ugyanazok és ugyanolyan fascináló hatásúak, mint a világrendszert uraló hatalmak s energiák, aminők a Földet a Naphoz, a nőt a férfihoz s a növényt pedig a világosság felé vonzzák; az anyagnak a magnetoelektromosság, az egyénnél a belső kisugárzás az. Az akarat, kitartás, bátorság és más ilyen fogalmak előnyös lelkitulajdonságok, de nem emelhetők a mindenható főerő magaslatára. Ezek csak szolgái, azaz fejlesztési és kiviteli eszközei a nagy alaperőnek: a magnetizmusnak.

A magnetizmus a mindent betöltő éterben a villamos áram szubtilis rezgéseihez hasonló módon folyja körül a mindenséget, sehol sem hiányzik, ahol élet és mozgás van, mert önmaga mindennek megindítója, mindennek fejlesztője és eredménye. Hogy miként kell ezt az erőt az éterből kivonnunk és önmagunkban mintegy hathatós energiává tömörítenünk, azt részletesen elmagyaráztam "A siker és boldogulás titka" című könyvemben.[1]

A boldogságról pedig azt mondhatom: Ne legyünk igényeinknek rabszolgái! Csak az az ember lehet igazán boldog, csak az az ember élvezheti a siker gyönyöreit, aki mindig tehetségéhez, egyéni energiakészletéhez méri igényeit, aki tudja érezni: én ennyit meg ennyit érő atomja vagyok a társadalom testének, egyéni értékemért tehát ezeket meg ezeket az előnyöket követhetem, esetleg fogyatkozásaimért ezeket meg ezeket a hátrányokat kell elszenvednem. A tartós boldogság és megelégedés gyökere tehát az önmegismerés. Egyéni erőinek és tehetségeinek megismerésére elkerülhetetlenül szüksége van minden embernek, aki az életben tevékeny részt akar venni és a maga boldogságára és mások megelégedésére, elismerésére óhajt működni. Szükségünk van erre a megismerésre, hogy reálisan, elfogulatlanul lássunk.

Ennélfogva, ha ugyanolyan sikert akarunk, mint X. Y., akkor ugyanolyan pszichikai és fizikai tényezőkre, azaz ugyanolyan fokú erőkre kell szert tennünk, mint amelyek egyenlő értékűek és hatásúak azokkal, melyek X. Y. sikerét idézték elő. Mert az ok és okozat törvényein alapult és fejlődött világéletben nincs véletlen szerencse vagy szerencsétlenség, nincs az előző okoktól független cselekedet, gondolat. Hogy is mondja dr. Pekár Károly? "A fejlődés, az élet szorosan láncolatos tények eredménye. Véletlen nincs. Csak tudásunk határának elpalástolására szolgál ez az ügyes kifejezése a nyelvhasználatnak."

Minden, legkisebb eszme, minden, legjelentéktelenebb érzés magában hordja a következmények magját, mikor is az emberi lélekben vagy idegcentrumban, vagy pedig a lét síkján mint tulajdonság, vagy mint tett manifesztálódik. Az atom a materiának utolsó aspektusa, de változásai szintén az okság törvényei szerint történnek. A különféle nemű látható és láthatatlan billió és trillió atomok és okozati változásában rejlik a fejlődés folyamatának titka. Ok és okozat úgy követi egymást, miként húrpengetést a hang. Az egymásra ható hangok, az okozatok összessége pedig egyéni létünk életdallamát adják, melyet sorsnak szokás nevezni. Sorsunk tehát nem a véletlen, avagy a pillanatnyi behatások szüleménye, hanem, miként bebizonyítottam, gondolataink, érzéseink és cselekedeteink, szóval: önalkotta létkörünk reflexiója.

A fejlődés alacsonyabb fokán az ember sorsát nem magában kereste, hanem azt valamely magasabb erő befolyásának tulajdonította. A pogány magyarok Okán-nak nevezték ezt a mindenható, nagy erőt, amely mindennek okozója, "Okán", a régi, buddhista filozófia értelmében gyökeret, VámbéryÁrmin orientalista tudós és kutató meghatározása szerint pedig annyit jelent, mint érteni, tudni, hallani. Ok és tudás tehát régi idők óta szorosan összefügg. Belőle származtak az okosság és oktalanság fogalmát jelző szavak, valamint a világ és az élet kormányzójának a neve: "Okán". Az "ok" felismerése az életművészetnek, a vallásnak és bölcsességnek alapja. Ez a kauzalitás.

A kauzalitás tételén épült fel az erkölcsi jellem helyes fogalma s az erkölcsi felelősség tudata is. Az ember az etika szempontjából szabadon akar és cselekszik, de öröklött és fejlesztett hajlamaiból alakult a jelleme s a kauzalitás, vagy a teozófusok hite szerint a karma törvényeinek tekintetbevételével cselekszik és gondolkozik. Ellenben az, akit csak a pillanat benyomásai uralnak, nem pedig a benső kauzalitás tudatának érzete, az nem cselekszik szabadon, hanem valósággal csak rabszolgája a reáható erőknek és saját idegeinek. Szerintem az az igazán erkölcsös ember, aki felelősséget vállal minden tettéért, akinek minden gondolatát, cselekedetét a kauzalitás tudata lelkesíti át.

Egy ősrégi keleti ima ilyformán elmélkedik:

"Okán, Te mindennek oka, mily kis ok vagyok én Tehozzád képest, de bennem is nagy okok működnek és azok döntik el életem sorsát!"

Tehát nem vádolhatjuk a Végzetet, az Istent, s az Eget igazságtalansággal. Mert a természet sem jutalmat, sem büntetést nem oszt, csak a saját tetteink, érzéseink és gondolataink okozta eredményt kapjuk jó, vagy rossz értelemben véve. Nem magunkon kívül, hanem bensőnkben, az emberben, önmagunkban kell kutatnunk sorsunk rugóit. Ha nyomorgunk és szerencsétlenek vagyunk, úgy ez az előttünk élt emberi generáció hibája. Mert ezer és ezer elszakíthatatlan kötelék fűz minket a múlthoz, úgy magunk, mint az előttünk élt emberek életéhez, gondolataihoz, érzéseihez és cselekedeteihez. Ez determináltságunk, melyet magunkkal hozunk e világra.

Így nézve a dolgokat, a tudatlanság nyomasztó sötétségével, rabszolgaságával együtt elmúlnak a gonosz ármány, az ördög s az érdemtelennek is szerencsét osztó babonák és jószellemek ködös fantomjai, melyekkel hajdan eget-földet benépesítettek. Mi más egyebek volnának ezek, mint a bennünk nyugvó erők tökéletlen szimbólumai? De midőn az ember teljesen öntudatra ébredt, mindennek a miértjét kutatván, tekintetét először az égre irányította, s ott az Úr képzelt aranyos trónja és a hófehér angyalok helyett számtalan apró világot pillantott meg: az erők ok és okozati láncolatát, egy megváltozhatatlan törvényt, - ez a nagy felfedezés azonban nem fosztotta őt meg Istenben és az örökkévalóságban való hitétől, sőt ellenkezőleg, még fokozta érdeklődését a bennünket is átható Nagyhatalom igazságos törvényei iránt. Belátta, hogy az embernek, aki rosszat cselekszik, jóllehet nem kell ugyan tartania Istennek közvetlen bosszújától, de önmaga elől, a benne működő isteni erők kauzális hatásától nem menekülhet.

Ugyanazok a hathatós természeti erők éppúgy alkalmazhatók jó, miként gonosz eredmények létrehozására, hasonlóan a villamosáramhoz, mely éppoly jól funkcionál, ha gyilkosságra, mintha valamely üdvös jócselekedetre használják. Következésképpen a helytelenül, vakon alkalmazott erők szerencsétlenséget, a céltudatosan kihasznált energiák pedig áldást, boldogságot és sikert hoznak.

Azért tehát, aki élvezni óhajtja a boldogság napjának lelket-testet üdítő, megifjító sugarait, aki sikereket akar aratni, annak ismernie kell az ok és okozat rejtett hatásának harmonikus összhangját, hogy üdvöt árasztó, kellemes dallamokat csalhasson ki a világrendező életerők hatalmas orgonájából.

ELSŐ RÉSZ
A JÓGIK ÉS FAKÍROK CSODÁK ÉS MISZTIKUMOK

I.

Sokan fejcsóválva tanakodnak, vajon milyen titokzatos eszközökkel élnek a jógik és fakírok, hogy az átlag emberi felfogásnak csodaszámba menő dolgokat tudnak művelni: egy óra leforgása alatt a magból virágot, sőt fát növelnek, amelyen gyümölcs terem; a levegőbe emelkednek, elevenen eltemettetik magukat és meghatározott időben ismét feltámadnak, stb. Érthetetlen rejtély ez a legtöbb ember előtt. Aki azonban a dolgok mélyébe tekint, az lassan ráeszmél, hogy voltaképpen nem is csodákkal állunk szemben, hanem a természeti törvények ismerőinek cselekedeteivel, amiket megfelelő lélegzés, gondolatkoncentráció és bizonyos szuggesztív "mantramok" elmondása által hoznak létre.

Az úgynevezett "csodák" nyitja és magyarázata, hogy minden erő tulajdonképpen ugyanazon forrásból ered, csak rezgési számaiban és következésképpen atomjai elhelyeződésében különbözik; épp azért az erők átváltoztathatok. Ekként ami nekünk olykor csodának tűnik fel, semmi egyéb, mint az erőknek szemünk előtt történő átváltoztatása.

A szanszkrit Ráma Prashád, hindu szentírás szerint a nagy erők, a tattvák,[2] változatai az örök nagy leheletnek. A nagy lehelet örökös mozgása a határtalan, örökké jelenlévő térnek. Ez a nagy lehelet hat a prakritire - a természetre, vagyis a kozmikus matériára és ötféle formában, ötféle változatban nyilvánul meg. Mindenik formának, mindenik változatnak megvan a maga rezgési száma s a maga hullámzási módja és aszerint különböző funkciókat végez.

Az első megnyilvánulása Parabrahm-nak, vagyis az abszolútnak: ákása tattva. S azután sorjában jön: tejas, apas és prithivi. Ezek a hindu szentkönyvekben mint nagy elemek: Mahabhutasok ismeretesek. Ez a szó: "ákása" maga azonban tulajdonképpen hanghordó étert jelent.[3] Apasa: ízhordó étert, prithivi pedig illathordó étert jelent. A legfinomabb éternem a tejash tattva - a fémhordó éter. Ennek az elemnek a rezgései hordják a világosságot, mely az egyenlő-szárú háromszög alakjában  hullámzik tova. Maga a fényforrás egy zárt egyenlőszárú Δ háromszöget alkot. Az a-b a fény iránya, c a hullám magassága, c-b pedig a szimmetrikus rendszer vonala, amelyben a fény atomjai kisugárzásuk folyamán mindig visszatérnek. Ugyanis a vibráló atomnak mindig vissza kell térnie eredeti irányába.

A hanghordó éter hullámzási formája hasonlít a fülkagyló formájához. Az anyagot, amelyet áthat, pontozott formában hozza, mégpedig úgy, hogy a pontocskák kissé kiemelkednek a síkból. Ezek apró rohamokban mozognak tova, mégpedig minden irányban, vagyis olyanformán, mint amikor követ dobnak az állóvízbe, a víz felületén tovamozgó körfodrok.

A hang nemcsak az éterben, de a szilárd anyagban is olyan rezgéseket, apró hullámzásokat idéz elő, melyek a hang tovahaladási formájának megfelelnek. Ha ezek a hullámzások a túl erős hang következtében túl nagyok, falakat képesek ledönteni.

A légmentes térben a zárt haranggal való kísérlet bizonyítja, hogy a hanghullámok az atmoszférában levegő híján is tovább terjednek. Tudjuk továbbá, hogy különböző föld- és ásványnemek különféle erővel továbbítják a hangot. Állításomra jellemző a telefon és a rádió, de még inkább a photophon, melynél a sugarak viszik tovább a hangot. Hallható sugarak!... A hang itt a fényhordó éternek a villamosság behatása által megváltoztatott rezgési száma következtében nyilvánul meg.

Az ákása mindent áthat, azért nincsenek korlátai. Míg a fénynek az igen sűrű anyag gátakat állít, addig a hang többé-kevésbé minden anyagon győzedelmeskedik. A fény és hang tovaterjedésének lehetősége abban rejlik, hogy az útjában álló anyagot megfelelő rezgésbe hozza. A hang tovább tud terjedni a sűrű anyagban is, mert azt meg tudja rezegtetni, de a fény, melynek anyaga finomabb, nem képes, vagy csak igen csekély mértékben képes a sűrű anyagot a magáéhoz hasonló rezgésbe hozni s így vastag falak, sziklák, vagy vastag földréteg, mint gátlók lépnek fel. Néha a legsötétebb odúban is ott remeg a fényhordó éter, de a napfénytől érintetlenül.

Beszéljünk az érzésthordó éterről, a váyuról. Ráma Prashád-ban, mint szférikus formák vannak vázolva, melyek hullámzás vonala ilyenformán: történik, vagyis hegyesszög-alakban, úgyhogy a hullámzási vonalak sűrűn egymás mellé kerülnek.

Az ízt hordó éter - apás tattva - hullámzása félholdalakú félköröket ír le és lefelé mozog. Ennélfogva valami összehúzó erőt hoz létre, íme az apás-hullámzások: ∪∪∪∪∪∪.

Az illatot hordó éter: prithivi, □ négyszögű formákat alkot, melyek se lefelé, sem fölfelé nem haladnak, hanem a hullám irányában.

Ezek az öt éter-forma mozgási módozatai, amelyek öt érzékünket eredményezték: 1. alchasa, hanghordó-éter: hang; 2. váyu, érzéshordó-éter: érzés; 3. tejas, világossághordó-éter: látás és színérzék; 4. apás, ízhordó-éter: ízlés; 5. prithivi, szaghordó-éter: szaglás.

A fejlődési folyamatnál ezek az egymás mellett létező éterformák, amialatt formájukat és tulajdonságukat megtartják, magukhoz vonzzák a többi tattvák tulajdonságait. Ez az úgynevezett pansikarana folyamata, vagyis a 65-nek az osztódása és egyesülése az örök eggyé.

Igen érdekes, amit Parvil Henrik és dr. Eberson a hangok ízéről és színéről és a színek hangjáról ír, ami teljesen megegyezik a hindu szentkönyvek tanával.

Akasha tattva, a hallható erő, a hang hatalmának ereje, színe fekete, íze keserű, körbenforgó rezgéshullámokat ír le, amelyeknek rezgési száma az "u" magánhangzónak felel meg.

Váya tattva, az érzés ereje, színe kék, vagy olykor zöld, íze savanyú, ellipszis-formájú hullámokban rezeg tova. Rezgési száma az "a" magánhangzóé.

Tejas tattva, a fénynek az ereje, színe vörös, íze fűszeres, azt mondhatnám: forró; háromszög-alakban hullámzik tova. Rezgési száma az "o" magánhangzót adja.

Apás tattva, az ízlelés ereje, színe sárga, íze összehúzó, fanyar; sarló-alakú hullámokban rezeg tova, mely rezgéseknek az "i" magánhangzó felel meg.

Prithivi tattva, a szaglás ereje, színe fehér, íze édes; négyszög-alakú rezgési formákban hullámzik s a rezgési száma az "e" hangot eredményezi.

Surja, az ismert rózsakeresztes úgymond: "A tattvák látható anyagi testéből áll a világ. Mindenik tattvában a többi is benn foglaltatik". Ez magyarázza meg az erők transzformálódásának lehetőségét: a fénynek hanggá, ízzé, hővé való átváltozását. S ez a magyarázata a kémiával, alchímiával és elektromossággal végzett mindenféle műveletnek.

A csodatevő az erők transzformálója, vagy az erők fokozója, ami vagy tudatosan, vagy extatikus állapotban, öntudatlanul történik. Minden embernek lénye bizonyos rezgési számokra van beállítva. Ha két ember rezgési száma megegyezik, vagyis harmonikus hangot ad, létrejön a szimpátia. Az alkalmazkodni-tudás mi más, mint embertársaink lelkéhez való hangolódni-, idomulni-tudás? Ez az első lépés a jógában.

Hogy mi az a jóga? Önlegyőzés által nyert magasabb tudás. És hogy ki az a jógi? Aki magát teljesen legyőzte s a mindenség él benne; akiben az isteni szikra már nem parazslik, mint az átlagemberben, hanem lobog és világít. Vagy, mint a rózsakeresztesek mondjak: akiben a misztikus rózsa-Krisztus kinyílt.

Jógi és fakír között nagy a különbség. A jógiban teljesedésbe ment a bölcsesség. A fakír csak tanítvány, ő csak a fizikai törvényeket ismeri s ezzel hozza létre az úgynevezett csodákat. Bölcsessége nem teljes, sőt okoskodása olykor téves úton halad. A jógi azonban tévedhetetlen. Sok fakír van és igen kevés jógi, mert akik jógiknak nevezik magukat és a világban élnek s kérkednek ezzel a titulussal, azok nem jógik, hanem legfeljebb fakírok. Az igazi jógik, akik alig egynéhányan vannak, nem nevezik magukat sem bölcsnek, sem szentnek, hanem nagyon elvonultan élnek és csak igen kevesek előtt nyilvánulnak meg. Avagy talán assisi szent Ferenc vagy Baalsem szentnek, vagy bölcsnek nevezték-e magukat, vagy keresték-e az elismerést?... Dehogyis! Ők megnyilvánultak ott és azok előtt, ahol és akik előtt kellett... Megnyilvánultak? ... Igen, megnyilvánultak szóval és tettel. Szavuk úgy hatott, mint a balzsam, vagy úgy, mint a szívet, lelket rázó fergeteg és tetteik, mint a szeretet s a gyönyörűség cselekedetei, így Mózes egyetlen szavával s egyetlen kézmozdulatával vizet fakasztott a sziklából és a tenger hullámai szétnyíltak, hogy Izrael népe száraz lábbal elmenekülhessen üldözői elől. Szent Erzsébetnek egy forró, erős fohászára ölében a kenyér rózsává változott. Szent Terézia, a Karmelita-rend alapítója, ima közben - ha lelkében az Istennel való extatikus egyesülés teljes volt -, gyakran felemelkedett a földről. Ilyenkor arcán túlvilági öröm tükröződött s a jelenlévő apácák valami édes rózsaillatot éreztek és halk, távoli zenét hallottak.

Keleten jártamban, amikor Tibetben vándoroltam, eltévedvén, kedves, bölcs, középkorú hindu férfi szegődött vezetőmül, akinek társaságában szebbnél szebb vidékeknek és egy gyönyörű napfelkeltének és napnyugtának voltam szemtanuja. Egy éjszakát töltöttem titokzatos ismerősöm házában, ahol ritka vendéglátásnak, szférikus zenének és sok bölcs tanításnak örvendhettem. De midőn néhány héttel később ugyanazon az úton visszafelé haladva, kerestem azokat a szép tájakat, amelyek elbűvöltek, sehol sem találtam, csak kietlen sziklák meredtek felém, így hát a sok szépség ama előkelő hindu jógi varázslata volt, amellyel fel akarta üdíteni a fáradt vándort.

"Varázslata" mondtam. Mi az a varázslat? ... Átváltoztatása az erőknek gondolat-koncentráció, mantramok - varázsszavak - és alkalmas lélegzés által. Ez a három együttvéve óriási hatalom.

II.

Hogy mi a gondolat-koncentráció, azt tudjuk. Gondolatainknak, ideg- és izomerőnknek teljes megfeszítésével egy dologra való irányítása. Például ezt gondolom: "Azt akarom, hogy te énbennem barátodat érezd!" Mialatt ezt gondolom, idegeimből minden más érzést kiküszöbölök és erősen érezve, akarom, hogy szeress engem.

Ha egyedül vagyok, arccal kelet felé fordulva, kitárom karjaimat, hogy egy keresztet alkotok és karjaim izmait előbb kifeszítve, lassan becsukom ujjaimat és erős szeretettel érzem: "Akarom, hogy szeress! Hallod? Szeretned kell engem, mert én a javadat akarom!"

S a mantram? ... Ó, azt nem lehet leírni, azt hallani kell! Hallottam egyszer egy gyönyörű szemű, csúnya asszonyt imádkozni egy Mária-kép előtt. Ezek a szavak, sóhajok, mosolyok és nagy akarások, mantramok voltak. És Isten meghallgatta őt. Egyszer meg egy tűzimádó imájában volt alkalmam gyönyörködni. Valami elálmosító, majd felvillanyozó éneklése bizonyos szavaknak, hangoknak valami különös szuggeráló akcentussal, bizonyos rezgéssel megismételt hangok, szavak, imák: ezek a mantramok.

A tűzimádó ezekkel a mantramokkal a tüzet akarata szerint hol elhamvasztotta, hol meg egészen eloltotta és néhányszáz méterrel odább ismét kigyújtotta.

Kedves embertársam, ha én egy ideig a szemedbe nézek és a szemeden át a lelkembe szívom a lelkedet és te az enyémet, s aztán énekelek neked és mondok neked szavakat a lelked hangján, amelyek jólesnek, amelyek megrendítenek, amelyek megörvendeztetnek és kicsit fájnak is neked, de buzdítanak és bíztatnak: Előre, előre, én testvérem az Istenben! Ez is egy mantram, egy ima... Szenvedsz? Én is szenvedek, de örvendek a szenvedéseimnek, te is örülj nekik és nem fogsz annyira szenvedni, hanem örülni, én szeretett testvérem. Gyere csak felfelé, az öröm felé. Mert mindennap levetünk egy-egy terhet, törlesztünk egy-egy adósságot, mindennap könnyebb lesz a mi terhünk, ha újabb adóssággal nem terheljük meg magunkat. Gyere csak felfelé, testvérem! Ugye, most már érzed, hogy szeretlek és te is szeretsz engem és a mi testvéri szeretetünk Istent szolgálja.

III.

De nemcsak egyedül a mantramok vezetnek a célhoz, hanem a sikernek talán legfőbb feltétele a helyes lélegzés. A lélegzés mikéntjétől rendkívül sok függ. Mint Ruskin mondja: "A tüdő a test erőfejlesztő gépezete. A lélegzés pedig az indítóerő." Ha gyorsan és röviden lélegzel, majdnem mindig ingerült s ideges leszel, más szavakkal; betegesen elégedetlen és lehangolt. Míg ellenben, ha megszokod, hogy mélyen lélegzel s a levegőt lassan szívod a tüdődbe s ugyanolyan lassan lélegzed ki, úgy jól fogod magadat érezni és semmisem fog egyhamar kihozni a sodrodból s a gondolataid tiszták lesznek. Ha egyenesen tartod magad, nemcsak állás és járás közben, de ülés közben is és így lélegzel, harmónia és békesség uralja majd egész lényedet. Ha erősen hajlott testtel ülünk, vagy állunk, tüdőnk és gyomrunk összenyomódik, nehezen lélegzünk s így negatív gondolatok uralnak. Ilyenképpen mindenkinek ideái iránt fogékonyak leszünk és védtelenek külső behatások ellen. Szóval; nem tudunk önállóan gondolkozni. De mihelyt teljes nagyságunkban kiegyenesedünk, mellünket kidüllesztjük és mélyen, egyenletesen lélegzünk, könnyebben ellenállunk mások befolyásának, mert ébernek és energikusnak érezzük magunkat. Figyeljük meg egyszer, hogy a különböző testtartások miként hatnak gondolat- és érzésvilágunkra. Figyeljünk lélegzetünkre és érzéseinkre, amiket a gyorsabb és lassabb lélegzés kivált bennünk, s akkor majd ráeszmélünk esetleges testi és lelki nyomorúságaink egyik okára. A helyes lélegzés és a helyesen koncentrált gondolkozás által, ha ezt a kettőt egyesítjük, egészségre és sikerre tehetünk szert. Teljes akaratunk és teljes öntudatunk megfeszítésével mélyen lélegezzünk és eközben csak harmonikusra és szépre koncentráljuk gondolatainkat, hogy régi rossz szokásaink mintegy álomban teljesen elmerüljenek. Az orrunkon át mélyen belélegzünk és azután lassan kilélegzünk. A kilélegzésnél ne gondoljunk semmire.

Ha valaki megsért téged és te élesen vissza akarsz vágni, előbb végy mély lélegzetet és ne beszélj addig, amíg gondolataid teljesen meg nem nyugodtak. Ez a módja a lélegzésnek védelem az élet minden viszontagságai közepette, mert erőt, hatalmat kölcsönöz és a nehéz napokban reményteljesebbé és vidámabbá tesz.

Indiában a fakírok és brahmanok részére egész iskolája van a helyes lélegzésnek. A bal orrlyukat és ami vele összeköttetésben van, chungra radi-nak nevezik, vagyis az érnek, amelyet a Hold ural. Viszont a jobb orrlyukat és ami azzal összeköttetésben van, sutja rodi-nak nevezik, vagyis az érnek,melyet a Nap ural. Egy fizikailag teljesen egészséges ember lélegzését a normális fizikai törvények irányítják. A fakír egy-egy órahosszat lélegzik egy-egy orrlyukon át. Az első tizennégy napon át, a hajnalpír idején, a bal orrlyukon keresztül folyik a lélegzés s aztán a jobb orrlyukon át, egy teljes órahosszat. Ezidő elteltével ismét a bal orrlyukon keresztül lélegzünk. Viszont a Hold fogyatkozása idején, az első napon napfelkeltekor a jobb orrlyukon keresztül lélegzünk körülbelül egy óra hosszat, s aztán egyideig ismét a bal orrlyukon, majd ismét a jobb orrlyukon át. A másik orrlyukat ezalatt mindig egy ujjal kell összeszorítani.

Egy hindu megfigyelte, hogy a normális ember körülbelül egy óra hosszat az egyik és azután a másik orrlyukán át lélegzik. Ha az egyik orrlyukunk eldugult, öblítsük azt langyos sósvízzel. Egy liter vízbe kb. 13-16 gramm konyhasót oldjunk fel.

A három főér, amelyen át a lélegzés folyik: idá, pingala és susumna. Idá a hátgerinc baloldalán vonul végig, pingala a hátgerinc jobboldalán, susumna pedig a hátgerinc közepén. Az idá a balorrlyukkal, a pingala pedig a jobborrlyukkal van összeköttetésben.

Ha a lélegzés hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken a bal orrlyukon át történik, akkor rendes körülmények között a munka, amit az illető ezidőben végez, sikeres lesz, különösen, ha munkáját azon két héten át végzi, mikor a Hold növekedésben van. Ha a lélegzés vasárnap, kedden és szombaton a bal orrlyukon át történik, úgy vállalkozásunk, amelyhez kezdtünk, szerencsés lesz, különösen a holdfogyatkozás második hetében.

A lélegzés tudománya sok évszázados és a fakírok szerint az az ember, aki a törvényeit teljesen ismeri, az a természet erőit uralni képes. Amit a hindu könyvek elárulnak a lélegzésről, csak egy csöpp a tengerben, ahhoz képest, amit a jógik tudnak róla. A jobban ismert titkok közé tartozik az a tény, hogy a lélegzés más és más hatású, aszerint, hogy az a jobb- vagy a bal orrlyukon át történik, mert a jobb orrlyukon át pozitív, a bal orrlyukon keresztül pedig negatív pránát szívunk be. Egy óra leforgása alatt, midőn a lélegzés a jobb orrlyukon keresztül történik, ötször változtatja meg sajátságát. Az óra első húsz percében a földi elem túlnyomó a lélegzésben, a következő tizenhat percben a vízelem uralkodik, az utánavaló tizenkét percben a tűzelem dominál, majd nyolc percig a levegőelemé az uralom, négy percig pedig az éterikus elemé. A lélegzet, amelyben a földi elem uralkodik, a legdurvább fajta, amelyikben pedig az éterikus elem az uralkodó, az a legfinomabb. Ha érdekel bennünket, hogy bizonyos időben milyen elem uralkodik, lélegzetünkön figyeljük meg, milyen nyomokat hagy leheletünk a tükör felületén. Ha leheletünk négyszögű nyomot hagy a tükörlapon, akkor a földielem uralkodik benne, ha sarlószerű nyomot hagy, akkor a vízelem, ha sok kisebb-nagyobb pontot hagy a tükör felületén, akkor az annak a jele, hogy az éterelem előtérbe került bennünk.

Ha az embert valami arra kényszeríti, hogy napközben a balorrlyukon át vegyen lélegzetet, éjszaka pedig a jobborrlyukon keresztül, akkor a teste könnyűvé válik, szelleme pedig élesebb lesz. Ez az első lépés a levitációhoz. De a levitáció tulajdonképpen a "háta jóga" egyik gyakorlata, amelynek legmagasabb foka, hogy a beavatott, akarata megfeszítésével és bizonyosfajú lélegzéssel minden támasz nélkül a levegőbe emelkedni képes.

Tibetben és Indiában nem ritkák a levitációs esetek. Erre vonatkozóan néhány év előtt a Saturday Magazinban egy ilyen érdekes eset volt ismertetve. Eszerint Madrasban történt, hogy egy Deccan Siska nevezetű jógi a levegőbe emelkedett, amit többen láttak. Semmi egyéb nem volt nála, csak egy szarvasbőrbe kötött papírtekercs, amelyből az előbb olvasgatott és most a tanulmányozottak fölött meditálva, úszott a levegőben.

A meditáció főleg a földi légkör harmonizálására irányul. A megfelelő lélegzés és megfelelő gondolkozás nagyon megkönnyíti az emberi testet, megtisztítja s élessé teszi a szellemet és általános megelégedést idéz elő. A levitáció művészetének teljessége abban áll, hogy a jógi a neki tetsző helyre tudja a testét transzferálni. Ez persze csak a legnagyobb jógik művészetéhez tartozik. A nagy Beda Vyas, a "Mahabaráta" szerzője, tudvalevőleg látszólag egész könnyűszerrel odaröpítette testét, ahol szükség volt az ő külső megjelenésére.

De nemcsak Keleten, hanem Nyugaton is történtek hasonló esetek. Például közismert dolog, hogy midőn a tyánai Apollóniusnak, az ókori misztikusnak Domitianus császár előtt kellett megjelennie, mert hamis vádat koholtak ellene, érkezése egész váratlanul történt, senki se látta őt a kapun bemenni, sem a lépcsőkön felhaladni, senki sem jelentette be és mégis a császár előtt termett. Elvégezvén beszélgetését Domitiánussal, a tyánai bölcs így szólt: "Nekem a császár nem parancsolhat, csak Isten!" - s azután egyszerre csak eloszlott az alakja a jelenlevők szeme előtt. Később a Vezúv környékén, Puteoliban látták viszont.

A felületes gondolkozó azt hiszi, hogy a levitáció etikai szempontból nagyon csekély értékű. Pedig nem úgy van. Mert a levitáció nemcsak a lélegzés, de az érzés- és gondolatvilág teljes összehangolása s egy felsőbb dologra való irányítása által történhet meg.

Amint Maharski Patanjai, a fakírok mestere, könyvében írja: "Hogy a levitációt elsajátíthassuk, napkeltekor, reggeli előtt, üres gyomorral a következő gyakorlatokat kell végeznünk: vegyünk lélegzetet lassan, hosszasan a bal orrlyukon át, miközben jobb orrlyukunkat az ujjunkkal összenyomjuk. Mikor mellkasunk megtelt levegővel, zárjuk el mindkét orrlyukunkat és tartsuk magunkban a levegőt, míg hatvannégyet számolunk, akkor bocsássuk ki a levegőt a jobb orrlyukunkon, miközben harminckettőt számolunk." Ez az úgynevezett pránájáma,[4] a levitációhoz szükséges első gyakorlat. Ezt hat hónapig kell gyakorolnunk; első héten naponta egyszer, második héten naponta kétszer és így tovább. És napról-napra, mind erősebben, megfeszített akarattal hinnünk is kell, hogy testünk egyre könnyebbé lesz s anyaga egyre tisztábbá válik. Ez a lélegzési gyakorlat a testet valóban könnyűvé s az érzésvilágot harmonikussá teszi.

IV.

Puszta akarattal, önszuggesztióval és megfelelő lélegzéssel végzik a fakírok mutatványaikat is, amelyek az európai ember szemében valósággal csodáknak látszanak.

De ezek a mutatványok hozzá sem hasonlíthatók a levitációhoz, amire csak a jógik képesek. Az érdekes és csodálatos dolgok között, amiket egy jógi művelni tud, kettőt-hármat kell különösen kiemelnem. Indiában jártamban történt, hogy egy jógival mentem látogatóba egy beteghez. A szegény ember félholtra váltan, szétroncsolt tagokkal feküdt a kórágyon. A jógi erősen ránézett a betegre, majd roncsolt tagjait simogatni kezdte, miközben valami érthetetlen mantramot mormolt. Majd egyszerre felkiáltott: - Kelj fel, egészséges vagy!

Az ember feltápászkodott, ámulva simogatta meg tagjait, majd felujjongva, kirohant az udvarra, a kelő Nap elé, hálát adni az Istennek gyógyulásáért.

Mikor szerényen megkérdeztem a jógit, hogy miként gyógyította meg olyan hirtelen azt a haldoklót, a csodatevő ezt válaszolta:

- Ismerem a beteg testrészek helyreállításának szabályait. A beteg egyenlőtlen, diszharmonikus rezgéseket harmonikussá, egészségessé változtatom, mert ismerem az egészséges test rezgésének számait s azok törvényeit.

Ugyanez a jógi más alkalommal egy szegény árvagyereknek, aki nagyon vágyódott valamely játszótárs után, hófehér kis báránykát varázsolt elő a semmiből. És midőn csodálkozva kérdeztem a jógitól, hogy mint tette ezt, a szent férfiú röviden felelte:

- Odahaza van néhány bárányom s azok közül a legifjabbnak testét ott feloszlattam és idetranszferáltam.

A legbámulatosabb művelete a jógiknak az élve való eltemetés, ami a katalepszián alapszik. Katalepsziának nevezzük, ha valaki önszuggesztióval és koncentrációval halálszerű mély álomba tudja ejteni magát, úgyhogy teste teljesen merevvé és érzéketlenné válik, se légzőszervei nem működnek, sem a szíve, s az embert eltemethetik és ismét feltámaszthatják napok, hetek vagy hónapok múlva, ahogyan azt a jógi önmagának, vagy másnak - akit ilyen katalepszisbe ejt - parancsolja.

Mikor Indiában jártam, én is, mint kevés kivétellel minden európai, aki ott járt, szemtanúja voltam, amint egyik-másik fakír a leglehetetlenebb helyzetekben teljes katalepsziába merülve, heteket, éveket tölt el. Szerintük a katalepszis gyakorlása megtisztítja a testet.

Néhány év előtt, Londonban jártamkor, megjelent ott egy fakír, aki szigorú ellenőrzés alatt egy hétig állt a két kezén, miközben térdei a hónalja alá voltak húzva. A fakír egész idő alatt se nem ivott, se nem evett, sem a szemeivel nem pislogott, szóval: mély katalepsziában volt. Az izmok teljesen engedelmeskednek az akaratnak, ha az akarat egészen ki van fejlesztve.

Egy fiatal magyar orvos, aki Indiában tanulmányozta a "háta jógát", annakidején itt Budán zártkörű társaságban, dr. Szörényi Tivadar idegorvos szigorú ellenőrzése alatt csodás dolgokat művelt, így többek között ez a gyönge izomzatúnak látszó ifjú magyar fakír puszta gondolattal és akaratkoncentrációval nehéz vasrudakat hajlított meg és a karjára csavart, akár egy kígyót. A rudakat akkor este hozatták a jelenlévők a szomszéd vaskereskedésből.

Majd a fakír egy tőrrel átdöfte a testét, anélkül, hogy sebet ejtett volna magán. Sőt ugyancsak átdöfte a háziasszony karját is, aki, úgymond, alig érzett valami kis fájdalmat. Szívverését megállította. Végül pedig gyönyörű színekben pompázó fénygolyót varázsolt a nézők szeme elé. A jelenlévő orvosok, mérnökök és kémikusok éles figyelemmel kísérték az ifjú fakír minden mozdulatát, de a szélhámosságnak, vagy zsonglőr bűvészkedésnek a legkisebb jelét sem látták sehol.

A fakír, mielőtt a mutatványra készül, előzőleg extázisba hozza magát, mert - amint azt a szenteknél és derviseknél is látjuk - extázisban az ember sok mindenre képes, amit normális állapotban nem tud! Olvastuk és hallottuk, hogy voltak és vannak emberek, akik bizonyos időben, vagyis extatikus állapotban érzéketlenek maradnak a kardvágással és a tűzzel szemben.

Keleti utazásában meggyőző érdekes esetnek volt szemtanúja dr. Szörényi, aki impresszióit így írja le naplójában: - Két ízben lehettem jelen a perzsákHászán Huszein gyászünnepén Konstantinápolyban. Minden évben Moharrem hó 9-ének 10-ére hajló estéjén naplemente után, a valide khán udvarában kezdődik a perzsák gyászünnepe Huszein korai halálának emlékére, aki 680-ban Kr. u. a kerbelai Jeszid elleni ütközetben vértanúként esett el. Idegrázóbb, meghatóbb, szomorúbb szertartás el sem képzelhető. Sokszázra menő, jajveszékelő perzsa kezdi meg a menetet a fáklyák, gázlángok és égő máglyák által kivilágított udvarban. Ezt követi egy szakasz, mely ritmikus időközökben veri öklével a mellét, olyan erősen, hogy az már távolról tompa morajként hallatszik és rémülettel tölti el a már előre felizgatott idegeneket, akik ezrével jönnek a rémes ceremóniát megnézni.

Ezekután 30-40 csupaszhátú férfi jön, akik nehéz vaslánccsomókkal ütik szintén ritmusban a hátukat, mely a sok ütéstől feldagad és egészen kékesfekete színűvé lesz. Arcvonásaik azonban semmi fájdalmat nem árulnak el, hanem inkább földöntúli boldogságot.

De még csak most közelg a legrettentőbb látvány! Sokszázat meghaladó férfiak és ifjak csoportja, födetlen fővel, koponyájuk elöl leborotválva, kezükben nehéz, éles kard. Mintegy negyedórai körmenet után, miközben a perzsa imámok meg-megállva, nagy pátosszal és nagy izgatottságot okozó módon ismertetik perzsa nyelven Haszán Huszein mártírhalálát, a sokezer perzsa résztvevő hangos zokogásba tör ki, a mártírok csoportja pedig "Haszán Huszein!"-t kiabálva, az éles kardokkal üti-veri koponyáját. Néhány perc alatt a tiszta, fehér mártír-ingek vérben áznak. A kardok pedig egyre sűrűbben csattannak, egyre gyorsuló ritmusban ütik-verik a fejeket, mintha csak fát vágnának. Rémesen visszhangzanak a kardok súlyos csapásai a kemény koponyákon, amelyekből szivárog, patakzik a vér. De az arcokon a fájdalomnak nyoma sincs, csak fanatizmus tükröződik bennük és egyik-másikon túlvilági, üdvözült kifejezés. Extázisban vannak!

A mohamedánok Ramazán-ünnepén az extázisban lévő dervisek boldogan a földre vetik magukat és hangos ujjongások közepette várják a szent dervist, aki aranykantáros, hófehér paripán végigszáguld a dervisek hátán. Tompán döngenek a ló aranypatkói az extázisba merült, imádkozó dervisek hátán, de egynek sem esik baja. Extatikus állapotuk megóvja őket minden fájdalomtól és sérüléstől.

Általában véve a hisztérikus extázisban a test kisebb-nagyobb mértékben érzéketlen, mert a fizikum funkciói - akárcsak a narkózisnál - redukálódnak, azért tudtak a szentek és tudnak a fakírok ilyen extatikus állapotban heteket-hónapokat étlen-szomjan eltölteni, anélkül, hogy fizikumuk kárt szenvedne.

Azonkívül, mint dr. Szörényi mondja: "A legtöbb fakír és dervis testén, miként a hisztériások testén, vannak úgynevezett érzéketlen zónák, ahol a testet vágni, szúrni, égetni lehet, anélkül, hogy az illető valamit érezne. Egynémely hisztérikus ember hátgerincében pedig úgynevezett üregek képződtek, miáltal az érző idegek itt, vagy ott, ritka esetben az egész testen nem működnek; az ilyenek különösen alkalmasak a katalepsziára."

Egész Indiában csak két jógi képes olyan mély katalepsziába esni, hogy az élveeltemetést hónapokig kibírja. Mert ugyanis, ha valamelyik jógi eltemetteti magát, előbb mély katalepsziába merül. Már napokkal előbb felkészül erre erős gondolat- és akaratkoncentrációval, hogy minden testi funkciója egy időre megszűnjék, izmai elernyedjenek, hallása elhaljon, lélegzete és szívverése elálljon. Közben a katalepszia mindjobban erőt vesz testén, úgyhogy lassan valósággal megmerevedik, akárcsak halott volna. Egy szemtanú, aki résztvett egy ilyen ritkaságszámba menő eltemetésen, a következőképpen, mesélte el nekem az esetet:

- Előzőleg sírgödröt ástak és kicementezték, hogy a férgek ne bánthassák az eltemetettet. Azután egy maharadzsa, az indiai angol konzul és a segédkező orvosok és fakírok jelenlétében megtörténtek az előkészületek a temetéshez. A jógi nyelvét visszahajlították a torkába, hogy a légcsövet eldugaszolják vele, a száj- és orrüreget viasszal töltötték meg, hogy a hangyák be ne hatolhassanak a testüregeibe, mert akkor lassan felőrölnék. Azután zsákba varrva a testet, az angol konzul és a maharadzsa saját pecsétjükkel látták el a zsákot és leeresztették a sírba. Végül elfalazták s elföldelték és fűmaggal meg zabbal hintették be a sírt s őröket állítottak melléje.

Három hónap múlva azután kiásták a jógit. A pecséteket feltörték. A test összeaszva kuporodott a zsákban. Nyomban bedörzsölték olajjal, ujjait, melyek összezsugorodtak, kisimították, a viaszkot eltávolították a testüregeiből, melyeket aztán langyos vízzel jól kiöblítettek. Ezután egy jógi mantramokat mormolva belelehelt elalélt társa szájába, mire a feltámadott felnyitotta szemeit és rávetvén tekintetét az angol konzulra, elhaló hangon súgta:

- Most már hiszed?

A jógi teste, mely eddig merev volt, elernyedt. Majd néhány perc múlva a jógi lélegzeni kezdett. Egy óra elteltével már fel tudott ülni és valami nagyon könnyű, nagyon kevés táplálékot fogadott el, s így lassan visszatért az életbe.

Ez a merész kísérlet a lélek óriási hatalma mellett bizonyít.

Az indusok számára véralkatuknál fogva helyes ez az útja az önlegyőzésnek, a megtisztulásnak: de ránk, európaiakra ezer veszedelmet rejt ez magában. A mi testünk, lelkünk az intenzív életre, az intenzív munkára termett. Nekünk Prometheusként kell harcolnunk az akadályokkal, kísértésekkel és le kell győznünk magunkban mindent, ami alacsony, hogy ezzel a nagy élet általános nívójának emeléséhez hozzájáruljunk.

MÁSODIK RÉSZ
PSZICHOFIZIKAI MÓDSZEREK

I.

"Az igazi orvostudomány és a hit elválaszthatatlanul összefüggésben vannak egymással" - mondja Hartmann Eduárd.

Tagadhatatlan, hogy a sok gond és megpróbáltatás közepette semmi sem hajt olyan erővel Istenhez, mint a testi fájdalmak. És minél jobban meg vagyunk verve valami bajjal, annál bensőbben fordulunk a hithez. Azért az Isten szolgáinak hivatása ősidők óta szorosan összefügg az orvoslással. A vad néptörzsek között régen és ma is a pap egyszersmind az orvos is. A régi görögöknél Aeskulap temploma híres lett az ott végzett kúrákról. Krisztus, a legnagyobb főpap, szintén betegeket gyógyított. A régi keresztény egyház követte Jézus példáját és bizonyos szerzeteknek ma is az ápolás s a gyógyítás a feladatuk.

A régi papok a mi modern orvosainkhoz képest valószínűleg tudatlanok és ügyetlenek voltak, de szívük telve volt hittel és szeretettel s így csodákat tudtak művelni.

Semmiről sem beszél annyit a biblia, mint a szeretet gyógyító erejéről. A szeretet enyhítő, gyógyító hatalma már az anyai szeretetben is megnyilvánul. A gyermek, ha megüti magát, ösztönszerűleg odasiet anyjához és a szerető kéz simogatása, az anya csókja enyhíti a fájdalmat, meggyógyítja a sebet. De mi az ösztönös anyai szeretethez képest a teljesen önzetlen isteni szeretet - a tökéletes isteni szeretet! Minél nagyobb valakiben ez az önzetlen, segítenivágyó, nagy, forró emberszeretet, annál inkább szolgájává tudja tenni fizikuma delejének erejét, hogy azzal magán és másokon segítsen, gyógyítson és enyhítsen. Minden emberben kisebb-nagyobb mértékben megvannak ezek a titokzatos segítő és gyógyító erők, csak ki kell ezeket fejleszteni. A legalkalmasabb fejlesztőmód az önlegyőzés s az önzetlenség gyakorlása, továbbá bizonyos mágikus módszerek. Önzetlen, csupa szeretettől és csupa bensőséges tűztől áradó emberek már a legrégibb időkben is gyógyítottak kézrátevéssel. A gyógyítani-, segíteni-tudást különös isteni kegyelemnek, isteni adománynak tekintették. Az Ó-testamentumban sokat olvashatunk erre vonatkozóan. Mózesnek megparancsolta Isten, hogy Józsuának adja át ezt az erőt. Illés próféta halott gyermeket támasztott fel, úgy, hogy föléje borult és Istent hívta segítségül; ugyanezen a módon hívta életre Illés próféta a kétségbeesett sunamita anya holt fiát.

Az Úr Jézus így szól az Új-testamentumban: "Az én nevemben ördögöt fognak űzni, kilenc nyelven fognak beszélni, mérges kígyókkal fognak játszani, a tűz nem fog rajtuk, és ha valami halálos mérget isznak, az nem árt nékik és ha kezeiket valakire ráhelyezik, az a beteg meggyógyul".

Szent Patrik, az ír szent, kézrátevéssel gyógyított. Szent Bernhard, Konstanzban, valami különös kegyelem által, - midőn az isteni tűz, a segíteni vágyó nagy szeretet lobogó lángra gyújtotta egész valóját, hogy ekként forrásává lett a mindenható erőknek - Krisztus nevében egy nap alatt tizenegy vakot és tizenhat bénát, tíz süketet és három némát gyógyított meg. Halála után még a tányérok is, melyekből evett, a kulcsok, melyeket használt, úgy telítve voltak magnetikus erőkkel, hogy kisebb csodák történtek általuk.

Szent Margit, Szent Katalin és a Daniámus nevű mártír szintén gyógyítottak; többek között Justinián császárt is így szabadították meg gyógyíthatatlan betegségétől. Szent Otilia nagy szeretettel megölelt egy mindenki által került leprást és az meggyógyult. Jellemzőek azok az esetek, mikor valamelyik szentéletű, csupa-szeretet pap által feladott utolsó kenet gyógyulást hoz a betegre. Erre vonatkozólag Konstantin császár esete a legmeglepőbb. Pyrrhos, Epirus királya, a kólikát

Oldal: ALEXY ELZA:Pránájáma
DARSAN: BETEKINTÉS - © 2008 - 2024 - darsan.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat